A HAJÓRÓL

 


 

TOKAJ

A hajó Németországban épült, 2004-ben Budapestre került majd 2007. júniusában Horvátország és Szerbia érintésével mintegy ezer kilométer megtétele után érkezett Tokajba. Az elmúlt év óta társaságunk meghatározó szerepet tölt be a térség személy és rendezvény-hajózásában.

Hajónk a Danuvia kiválóan alkalmas séta- és kiránduló hajózásra, és akár száztíz fős rendezvények lebonyolítására. A hajón bár és előzetes egyeztetés esetén melegkonyhás étterem üzemel. Menetrend szerinti járatainkat a tokaji közúti híd lábánál fekvő kikötőnkből a Bajcsy-Zsilinszky utca 23.alól indítjuk.

A menetrend szerinti járatok mellett sétahajók, kirándulóhajó és igény szerint különjáratú hajók indulnak. Egyre nagyobb népszerűségnek örvend rendezvényhajónk, ahol a legmagasabb igényeket is kielégítő vendéglátással állunk megrendelőink rendelkezésére.

Reméljük Önöket is utasaink körében üdvözölhetjük!
 

 

Budapest után a leghíresebb magyar település, a történelmi borvidék "fõvárosa". Kevés település dicsekedhet a világon azzal, amivel Tokaj - nevét bora révén a nemzeti himnusz is tartalmazza. 2002-ben a Tokaj-hegyaljai borvidékkel a Világörökség része lett.


Anonymus szerint Árpád ajándékként adta a földet vezérének, Tarcal vezérnek. Az elsõ hiteles adat 1074-bol származik, amikor Géza herceg a Salamonnal vívott csata után a tokaji várba menekült, és itt kelt át a Tiszán. A tatár támadásnak áldozatul esett a tokaji vár, a település és a környezõ szolok is.

       
websas.hu

+36 20 9716 564, +36 47 552 187, www.hajokirandulas.hu

Bencsik M.